Archive for Podcast

#6 Hatodik zombilázadásos adás

Köldökbaktériumok és istentelen gyerekek, közszolgálati gyerektévé, a hétvégén retro és art gyerekrajzfilmek, a szobában kuksolóknak remek Apple-játék, olvasni pedig ezen a héten Janikovszkyt kell, aki a kölök-fölnőtt kommunikáció talán legjobb tolmácsa volt.

[powerpress] Felértékeltük a köldökmosás intézményét, miután megtudtuk, hogy buy CBD products baktériumlabort üzemeltet a Teremtő a “pocakgombban”. Isten ellen kampányol az American Humanist Association, ilyet itthon nem tudunk elképzelni. Az M2-ből pedig most már tényleg gyerektévé lesz, de ezt sem tudjuk könnyen magunk elé vizionálni, pedig szívből drukkolunk nekik. A hétvégére főleg filmfesztiválokat ajánlottunk, a Bóbita Fesztivál a hagyományos, sőt retro tévézés élményét adja, az Anilogue gyerekszekciója viszont az észt Nukufilm, egyebek mellett a Miriam alkotói miatt lesz érdekes. Ugyancsak hétvégén nyílik az inkább szülőknek ajánlott Janikovszky Éva emlékkiállítás a Millenáris Móra-napján az írónő legendás írógépével és más személyes tárgyaival. Beszéltünk egy iPhone-iPad játékról, az Albert HD-ról, amit neves francia illusztrátor rajzolt remek ízléssel és nyelvtudás nélkül is izgalmas a kicsiknek, miközben a felnőtteknek is tartogat kihívásokat, azaz a ritka kivételt képviseli. A zeneszünet után (amiben PaSo-t hallgattunk) Ane Janikovszky Évát mutatta be. Az írónő gyerekmonológjait továbbgondolva főleg arról csevegtünk, hogyan kell beszélni a gyerek fejével.

#5 Ötödik transzzsíros adás

Koraszülöttek zokniban, füvészkerti főzőbanán és jazz mesejáték, családi múzeumozás, ballonos víz, Hisztimesék, a felszabadító Kucok és a transzzsíros hamburger.

[powerpress]

Az ötödik adásig tudtunk ellenállni annak, hogy komolyan vegyük magunkat, de most már nincs irgalom, ez itt egy média, így aztán már igazi szignálunk is van. Ezzel kezdünk a hagyományoknak megfelelően, de utána gyorsan – a borokat nyeglén letudva – egyből a koraszülöttek zoknijaira térünk át. Innen egyenes út vezet az avas vajszagig és a licsiig, majd egy jazz mesejáték kerül szóba és még érintjük a Ludwig Múzeum családi délelőttjeit is.

A technika fejlődését ezúttal egy teljesen hétköznapi dolog, a ballonos víz képviseli, ami viszont annyira kényelmes, hogy otthoni használata már-már innovációnak tűnik. Erről azért nem kell túl sokat beszélni, csak elvennénk a helyet Berg Judit Hisztimeséi elől, pedig azok életmentőek lehetnek bizonyos életszakaszokban.

Kandi élő adásban döbben rá, hogy egy jól eltalált interaktív gyerekelőadás mennyire hibátlanul képes felszabadítani még a visszahúzódóbb gyerekeket is, ennek kapcsán bal kézről legyintünk egyet a kulturális kormányzatra is, majd Bence bravúros átvezetésével megérkezünk fő témánkhoz, a transzzsír, a gyorséttermi kaják és az egészséges étkezés filozófiai megközelítése köré szerveződő polémiához.

#4 Negyedik nyelvészeti szakadás

Android-hekk és gyerekbarát helyek appja, Dezső Andrea új könyve, kartonbútor és éjszakai vadlesés, robotporszívó, Kakikönyv és Halálkönyv és a nyelvtanítás.

[powerpress]

Két eset lehetséges: vagy igaz, hogy egy távoli falu betűt sosem látott gyermekei öt hónap alatt meghekkeltek egy tabletet, vagy Nicholas Negroponte, az MIT Media Lab és a One Laptop Per Child program alapítója szégyentelenül kampányol a Motorolának. Mi pedig egy leendő magyar mobilappnak kampányolunk, ami megmondaná, hogy a közelben milyen gyerekbarát helyek vannak – a készítők a szülők véleményét kérik. Gyorsan megemlítjük még, hogy az első adásban bemutatott Mamuska könyv szerzője, Dezső Andrea új könyvvel jelentkezett, amit ezúttal illusztrátorként jegyez.

Bence a lengyel Három Egér Játékgyár kartonbútorainak kiállítását ajánlotta, Feri pedig a Budakeszi Vadaspark éjszakai szakvezetését, ami Elég bátor vagy? címen riogatja az éjszakába vágyó gyerekeket. Ha már a természetbe keveredünk, Feri rádöbben a nyilvánosság előtt, hogy a tél nem is olyan rossz.

A szülők legjobb kütyübarátai között bemutatkozik a robotporszívó, ami állítólag nem is akkora hülyeség, a könyvajánlóban pedig ezúttal mindjárt négy könyv kerül terítékre (Kakikönyv, Halálkönyv, Szeretlek könyv és Ne bánts’ könNyv), amiről szintén azt állítjuk, hogy ezekről a tabukról beszélni a gyerekekkel jó ötlet.

Végül hosszan értekezünk arról, hogy a Hoffmannn Rózsa oktatási államtitkárnak tulajdonított terv, miszerint legyen inkább a német nyelv a kötelező az angol helyett, létezik-e, jó-e, egyáltalán tanuljon-e nyelveket az óvódás és ha igen, hányat, valamint a hindi-e a legjobb választás.

Az adást ezúttal az Osibisa zenekar Happy Children című számával vágtuk ketté.

#3 Kísérleti önreflexív harmadik adás

[powerpress]

Annyira podcast vagyunk, hogy már visszajelzéseket is kaptunk hallgatóinktól – ezeket igyekeztünk elfelejteni a harmadik adás során. Egyből egy komoly témába csaptunk, Ane a szenzomotoros gyerektorna meglepő hatásairól számolt be. A komolyságot egy skót szimfonikus ötlettel oldottuk, majd kiderítettük, hogy a nagyik tehetnek az ember evoluciós győzelméről.

Egy pillanatra elidőztünk a megújuló Csodák Palotájánál, innen aztán egyenesen az űrbe lőttük ki az adást, részben egy gyermekéért akár dolgozni is sem szégyellő fickó, részben Felix Baumgartner, részben pedig osztrák Lego-bolond követői segítségével.

Ane és Bence egymásra licitálva rajongott Nemes Nagy Ágnes Bors nénijéért, majd nekifogtunk kideríteni, mi közünk itt Magyarországon a Halloweenhez és meg fogunk-e halni-e valaha.

Elköszönésképpen pedig egy vitára ingerlő projekt, a Music for Sleeping Children, aminek zenei részéből ízelítőt adunk, de előtte megbeszéljük, jó-e közhelyes elektróra kamaszvallomásokat keverni.

#2 “Hagyományteremtő” második adás

Ha valami egyszer ismétlődik, nyugodtan nevezhető sorozatnak, tehát hagyománynak. Második alkalommal már szokássá vált, hogy bort bontunk, a Skype egyik végén (a Feri-Anetta családban) Pálos Miklós szekszárdi Borműhelyéből fogyott a Rocca Kékfrankos, a másikon (a Kandi-Bence párosnál) egy Montepulciano d’Abruzzo javította a fektetés utáni hangulatot.

Október 23-án természetesen megemlékezéssel kezdtünk, Bálint Ágnes születésének 90. évfordulójával. Felmerült a kérdés, hogy ha Bálint Ágnes életműve oly nagy hatással volt a mi gyerekkorunkra, akkor jó-e, ha a mi gyerekeinket szinte egyáltalán nem érdekli a Kukori és Kotkoda vagy a Mazsola és Tádé. Nem mondjuk meg, mire jutottunk.

Bence, megrögzött mozirajongóként nagy lelkesedéssel mesélt a Zakatoló Zenemoziról, egy élőzenei kísérettel ellátott gyerekfilm-vetítésről, ami legközelebb október 28-án lesz megtekinthető, meghallgatható és megtapogatható a Puskin moziban.

Feri viszont, megrögzött kütyürajongóként hasonló hangnemben számolt be a felvétel előtt két órával lezajlott Apple Keynote-ról, ahol bemutatták az iPad Minit. “Tabletforradalom van”, hangzott a diadalmas megállapítás, amivel nehéz vitatkozni, vita legfeljebb azon zajlott, hogy tudnak-e ezzel mit kezdeni a gyermekeink vagy sem.

És hogy továbbra is nagyon aktuálisak maradjunk, meghallgattuk korunk leghíresebb gyerekágyas anyukája, a két napja szült Adele új számát, a napokban a mozikba kerülő James Bond-film, a Skyfall főcímzenéjét.

Anetta újabb kinccsel, Annie M. G. Schmidt Szutyoksárijával érkezett. Sokat beszéltünk az írónő, “Hollandia igazi királynője” regényes életéről és nem mindennapi haláláról, meg persze arról, hogy a szutykosság lényegi létállapota-e a kiskorú gyermekeknek. (A Szülői értekezlet közmegegyezése: igen.)

Megint volt heti heuréka, ezúttal annak felismerése, hogy a gyerek sajátos fantáziavilágot teremt az óvodai tükörben.

A fantáziavilágtól meg csak egy lépés a játék, úgyhogy hosszasan csevegtünk arról, hogy milyen játékokkal játszanak a gyerekeink, és kíméletlen következetességgel meghatároztuk, hogy milyen a jó játék.

#1 Jubileumi első adás

A jubileumi első adásba kissé megilletődötten kezdtünk bele, de a borbontásnak köszönhetően a végére feloldódtak a kedves anyukák és apukák. A bor egyébként a piros sarokban (Kandi + Bence) egy Légli Rosé volt, a kék sarokban (Ane + Feri) pedig egy Schieber Cuvée.

Hírként említettük, hogy Csukás Istvánt nevezték a gyermekirodalom Nobel-díjának tekinthető Astrid Lindgren Emlékdíjra, amiben az a legmenőbb, hogy a svéd állam adományozza és ötmillió svéd korona jár vele. Arról hosszabban beszéltünk, hogy két cikk is megjelent a figyelemzavaros, hiperaktív, angolul ADHD gyűjtőnéven említett gyerekekről az Indexen. Az egyikben az érintett gyerekek állítják, hogy jót tesz nekik a gyógyszer, a másikban a kutatók, hogy a felnőtt ADHD-sok nehezebben illeszkednek be a társadalomba.

Feri elmesélte, milyen volt Marék Veronika közönségtalálkozóra menni az újonnan megnyitott Mesemúzeumba, Bence pedig a Project Showroomról mesélt, amiben csütörtökig kézműves gyerekjátékok kaphatók. A programlehetőségek után azon lamentáltunk hosszabban, használjunk-e mosható vécépapírt, illetve szőrmentén kiderült, hogy tamponból is létezik többször használatos.

A nagy ijedtségre hallgattunk egy Nino Ferrert, mert azt gyerekkel is lehet.

A zene után Ane ajánlotta Dezső Andrea Mamuska című, fekete-fehér mesekönyvét, ami hiába nem csupa kellem és báj, a gyerekeink szeretik, mi felnőttek pedig elgondolkodunk rajta és rajongjuk az eredetileg képzőművész hölgy művészetét.

Végül hosszabban csevegtünk egy Vekerdy Tamás interjúról, amiben a neves gyerekpszichológus azt mondja, az ovis ne különórára járjon, hanem az udvarra, a kamasz pedig biológiai alapon lusta, és fejlődésének része, hogy tahó, valamint inget vasalni kevésbé fontos, mint néha lepasszolni a kölyköket. Nagyon egyetértettünk vele, de elfogyott a bor, így elköszöntünk mi is.

#0 Próbálkozás Marissa Mayerrel

Ennek titkosnak kell maradnia, khm. Majd ilyesfajta shownotes-okat készítünk: ide írjuk, mekkora menőség vagyunk, és miről dumáltunk.

Alább pedig meg fognak jelenni az adott mp3-hoz kapcsolódó linkek.

[display_podcast]

1400 them in four AA batteries if something goes wrong soon after visiting links within our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn amazon money counter machine about our content Learn more about our content Learn more about our content Learn more about our