#1 Jubileumi első adás

A jubileumi első adásba kissé megilletődötten kezdtünk bele, de a borbontásnak köszönhetően a végére feloldódtak a kedves anyukák és apukák. A bor egyébként a piros sarokban (Kandi + Bence) egy Légli Rosé volt, a kék sarokban (Ane + Feri) pedig egy Schieber Cuvée.

Hírként említettük, hogy Csukás Istvánt nevezték a gyermekirodalom Nobel-díjának tekinthető Astrid Lindgren Emlékdíjra, amiben az a legmenőbb, hogy a svéd állam adományozza és ötmillió svéd korona jár vele. Arról hosszabban beszéltünk, hogy két cikk is megjelent a figyelemzavaros, hiperaktív, angolul ADHD gyűjtőnéven említett gyerekekről az Indexen. Az egyikben az érintett gyerekek állítják, hogy jót tesz nekik a gyógyszer, a másikban a kutatók, hogy a felnőtt ADHD-sok nehezebben illeszkednek be a társadalomba.

Feri elmesélte, milyen volt Marék Veronika közönségtalálkozóra menni az újonnan megnyitott Mesemúzeumba, Bence pedig a Project Showroomról mesélt, amiben csütörtökig kézműves gyerekjátékok kaphatók. A programlehetőségek után azon lamentáltunk hosszabban, használjunk-e mosható vécépapírt, illetve szőrmentén kiderült, hogy tamponból is létezik többször használatos.

A nagy ijedtségre hallgattunk egy Nino Ferrert, mert azt gyerekkel is lehet.

A zene után Ane ajánlotta Dezső Andrea Mamuska című, fekete-fehér mesekönyvét, ami hiába nem csupa kellem és báj, a gyerekeink szeretik, mi felnőttek pedig elgondolkodunk rajta és rajongjuk az eredetileg képzőművész hölgy művészetét.

Végül hosszabban csevegtünk egy Vekerdy Tamás interjúról, amiben a neves gyerekpszichológus azt mondja, az ovis ne különórára járjon, hanem az udvarra, a kamasz pedig biológiai alapon lusta, és fejlődésének része, hogy tahó, valamint inget vasalni kevésbé fontos, mint néha lepasszolni a kölyköket. Nagyon egyetértettünk vele, de elfogyott a bor, így elköszöntünk mi is.

5 hozzászólás

  1. Dezsö Andrea szerint:

    Kedves Ane, Kandi, Bence es Feri! Koszonom, hogy a Mamuskarol beszelgettetek. Hihetetlenul meghato volt hallgatni benneteket, ugy ereztem mintha szemelyesen ismernenk egymast. Remelem egyszer majd szemelyesen is talalkozunk.
    Sok sikert a musorotokhoz, igazan fantasztikus!
    Andrea

  2. Kuzniarski Eszter szerint:

    Csodálatos, hogy éppen Dezső Andrea kommentje a legelső a Jubileumi első adást követően! Ami azt illeti, engem is a Mamuskáról szóló rész hatott meg leginkább. Bár épp Ane és Feri jóvoltából ismerős már a könyv, Anetta gyönyörű bemutatója után ugyanazt a késztetést éreztem, mint amiről Kandi is beszámolt.
    Nagyon tetszett a beszélgetés. Várom a következő adásokat és remélem, hosszú életű lesz a Szülői értekezlet!
    Eszter

  3. ane szerint:

    @Eszter: Mi is meghatódtunk :) Készülünk, csináljuk, nem hagyjuk annyiban!

  4. Erdőssy Anna szerint:

    Sziasztok!
    Szuper kezdeményezés. Tetszik ez a Szülői Értekezlet! Dezső Andrea nálunk is nagy kedvenc

    Én is voltam a “szekrényben”, nekem nem tűnt annyira horribilisan drágának, (nem volt drágább mint más alter játékboltok pl Anno, Pagony, Két egér)
    érdemes a Pagonyban kapható Djecojátékok árát megnézni.

    Az ember sok sok pénzt elkölt magára általában, borokra :))) ipadre stb, álszentségnek tartom hogy ismerőseim között pl. sokan szívják a fogukat egy 6-7000 forintos (magyar készítésű) társasjátékon ami ha külföldi társasról van szó nem veri ki a biztosítékot hogy 8-9000 be kerül mert az ugye külföldi.
    Sok kézműves terméket láttam a Showroomban- lévén kézműves játékvásárnak volt meghirdetve- ezeknek gondolom a nagyker ára is magasabb mint a gyártósoron készülőknek ahogy az egyik hölgy is említette nálatok.

    Mindennek ellenére h nem vet fel a pénz és sok- gyerekesek vagyunk sok mindent vettem, inkább az ilyesfajta kezdeményezéseket támogatom vásárlással mint a Westend-i vagy a hipermarketi játékszekcióba.

    Ha csak nézelődni megyünk be meg ötletet lopni az ehhez hasonló helyekre nem fognak fennmaradni és marad a tömegcucc meg az online plusz postaköltség amivel kb ugyanott tartunk majd mert ott is csak akkor engedik el a postaköltséget, ha nagyobb összegű a vásárlás.
    És ugye a gyerekjátéknál azért az is fontos hogy ne csak a képernyőn keresztül szugeráljuk hanem kézbe is tudjuk venni mielőtt megvesszük.

    Ti mit gondoltok?

    Sok sikert a programotokhoz! Éljen a Podcast Rádió!

    üdv,
    Erdőssy Anna

  5. kandi szerint:

    Kedves Anna,
    köszönjük alapvetően egyetértünk ezekben a dolgokban, nem is a 7-8000 Ft-os játékok mondhatók irtó drágának (kivéve, ha az egy tenyérben elférő plüssizé), hanem a 30-40 körüliek, faragott szépségek pl.
    A Djeco tényleg nem olcsó, de közben meg hangsúlyosan fejlesztő játékokról van szó, kivétel nélkül érezhető rajtuk az átgondoltság, a design egy külön beszélgetést megérne, annyira rendben van és a minőségük is átlagon felüli – ehhez képest meg már nem is annyira drága.
    Nézelődni mindig érdemes, oda konkrétan azért is volt jó bemenni, mert koncentráltan lehetett találkozni ezzel a rengeteg magyar játékkal és ha épp nem is volt aktuális egy-két játék, megmaradhat a fejünkben a következő ünnepig.
    És ugye az sem lehetetlen, hogy épp emiatt kap kedvet valaki szakmaváltásra (erre nem egy példát tudnék felsorolni). Tömegcucc mindig kell, mindig lesz, nem mindenki vevő erre a kézműves világra és mondjuk egy Legóval elég nehéz is felvenni a versenyt (nem is kell), szerintem az is nagyon klassz, ha időnként egy-egy kézműves is bekerül a rendszerbe.
    Köszönjük, igyekszünk, lassan kijön a 3. adás is!

    üdv.,
    kandi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük