#16 Tizenhatodik Játsszunk Orvosost! adás

Ezen a héten egy indexes vezércikk nyomán a homeopátiáról beszélgettünk, de nem is, inkább arról, hogyan igazodjunk el abban a világban, ahol államilag elismert, egyetemeken oktatott gyógyítási módszerről lehet joggal (?) állítani, hogy nettó kuruzslás.

[powerpress]

Adásfelülgyelő

Adásfelülgyelő

Az Indexen vezércikket érdemelt egy orvos-kutatótól a homeopátia ekézése, ami megrengette Feri életét, mert ugyan nem hisz benne, de hajlamos azt gondolni, hogy amit egyetemen tanítanak és állami rendelkezések fogadnak el létezőnek, az nem kuruzslás – márpedig a cikk szerzője éppen ezt bizonygatta inkvizítori indulattal.

Az eset kapcsán arról társalogtunk, ki hogyan igazodik el az egészséggel (meg a világgal) kapcsolatos módszerek, információk, tévhitek és varázslatok dzsungelében, főleg ami a gyerekeink egészségét és az efölött viselt felelősségünket illeti.

A beszélgetést egyrészt egy miklóscsabi csakazízéér móri ezerjó kísérte, másrészt pár korty pezsgő némi Cassis-szal, ami így együtt a Kir Royal nevű francia koktélt adja ki.

Bence kedvence a témában a Gyerekgyógyász blog, ahol négy olyan gyerekorvos írásai olvashatók, akik láthatóan sokat tapasztaltak az anya- és apatigrisek kezelésében, s elfogultságtól és indulatoktól mentesen igyekeznek eligazítani a laikus olvasót. (Az olvasmányok között szintén Bence említette Isaac Asimov Alapítvány-univerzumát, mint szórakoztató eszmefilozófiai alapvetést az anyai intuíció tárgyalása során.)

A homeopátia kapcsán szóba került egyebek mellett a Boiron gyógyszergyár, a Stodal köhögéscsillapító szirup (amiből adás közben Ane felhörpölt egy fél üveggel, de így is elment a hangja) és a (korántsem homopátiás készítmény) Nurofen is.

A csapat orvosokat és intézményeket is emlegetett, ezek közül kiemelésre érdemes a Gézengúz Alapítvány, és minden bizonnyal megérdemelne egy-egy linket Ane háziorvosa és gyermekorvosa is, de ők nem annyira internetes fejek a Google tanúsága szerint, hogy értelmesen hivatkozhassunk itt rájuk.

Szóba kerültek a védőoltások is, illetve az ezeket ellenző mozgalmak, a témában két rövid cikket érdemes átfutni: az Origo a magyar rendszerről és annak tervezett továbbfejlesztéséről írt, az Index pedig egy amerikai felmérést említ a mellékhatások kérdésében.

Az egyre taknyosabb és már-már hangját vesztett társaság egy olyan zenével búcsúzott, amelyet Bence a február 10-iki Grammy díjátadó gyerekkategóriája nyertesének jósolt (Jumpin Jazz Kids), ám végül egy nyálas country nyert. Ezek ott nem hallgatnak minket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük