Tag Archive for Szülői értekezlet

#18 Tizennyolcadik Evolúciós alapkő adás

Erkölcstan és szülői érdekképviselet, apukás rejzpályázatba bújtatott Halász Judit-reklám, kumulatív uzsonnászacskó-művészet, 3D toll és Playstation 4, éneklő-rappelő ghánai-magyar anyuka, Aranyvackor-díj és Jill Tomlinson.

[powerpress]

Az evolúció alapköve az örökítőanyag, ezért van az, hogy a jóformán csak ebből álló vírusok mindig győznek. Most is ez történt, valósággal letarolták egyikünket, ezért ismét hárman voltunk kénytelenek beszélgetni, de legalább Bence a szokásos mennyiség dupláját ihatta meg az általa agyondicsért Halasi Villányi Rozéból. Feriék pedig visszatértek az egyik korábbi adásban már említett Lajvér Avantgarde Kékfrankoshoz.

Kikerülhetetlen téma volt a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének állásfoglalása az általános iskolai erkölcstanoktatás témájában, illetve az egyesület elnökének rém szórakoztató televíziós interjúja. Lerántottuk a leplet egy apukás rajzpályázat mögött meghúzódó marketinges összeesküvésről, és ha már apukákról volt szó, megszavaztuk a hét apukájának azt az urat, aki immár öt éve minden reggel saját kezűleg rajzolja gyerekei uzsonnászacskóját, és a gyűjtemény gyarapodása napról-napra követhető a Flickren.

Ha már reggeli rutinról volt szó, akkor Bence elmesélte legújabb óvodába menős játékukat, ami egy végeláthatatlan televíziós ismeretterjesztő reality a dinoszauruszok családi életéről, Anetta pedig az ecset/toll/ceruza nélküli rajzolás előnyeit ecsetelte (hogy ezzel a szép képzavarral éljünk). Feriék még moziban is voltak a múlt héten, és némiképp magukra ismertek a Negyven és annyi című keserédes vígjátékban.

A kütyü rovatban szóba került a 3D toll, illetve a napokban bemutatott Playstation 4, némi vitát gerjesztve arról, hogy voltaképp melyik is bír nagyobb jelentőséggel.

Kandi távollétében Bence zavartalanul rajonghatott Sena Dagadu énekesnőért (vele egy egészen friss HVG-interjú itt olvasható), akinek új lemeze most jelent meg, és az album egyik száma le is tölthető a Soundcloudról.

Anetta szokásosan zseniálisra sikerült könyvrovatában pedig szót ejtett az Aranyvackor pályázatról, és ennek (pontosabban a zsűritag Anna Laura Cantone illusztrátor) kapcsán Jill Tomlinson nagyszerű kötetéről, A cica, aki haza akart menni-ről.

És íme, az adásban beígért műalkotás, amit ugyan nem neveztünk, de ha Bence lenne a bíráló bizottság, biztosan ez nyerne az apukás pályázaton:

IMGP3222

#14 Tizennegyedik Aelita Andre adás

A Szülői értekezlet első monotematikus adásában kizárólag a rajzolásról beszélgettünk. A csodagyerek Aelita Andre és rajzolós appok, tud-e mindenki rajzolni és Ed Emberley, van-e értelme a múzeumpedagógiának és hogyan rajzoljunk citromos pudingot.

[powerpress]

Elérkezett az idő, hogy a Szülői értekezlet, Feri szép szavaival a “nem az információk, hanem a gondolatok műsora”, az internet rendelkezésére bocsássa első monotematikus adását, amiben kizárólag a gyerekkori rajzolásról beszélgettünk egy-egy palack Sebestyén Kadarka (Feriék), illetve Dúzsi Leányvár rozé (Andiék) mellett. A kiindulópont egy hatéves, orosz származású ausztrál csodagyerek, Aelita Andre (rosszindulatú podcasterek szerint erősen szülővezérelt) művészete, amiről szép dokumentumfilmek is készültek. Nem mondjuk meg, mire jutottunk, de az ifjú művésznő jó kiindulópontként szolgált egy hosszas csevejhez, amit Feri nyitott meg Feuer Márta klasszikus művének (A gyermekrajzok fejlődéslélektana) nagyszabású ismertetésével, amiben ez a poszt segítette. A szakirodalmak ütközete ennyivel nem ért véget, szóba került ez a – Susan Striker által inspirált – poszt is.

Személyes példákkal igazoltuk, hogy hogyan lehet egy pillanat alatt elvenni a gyerek kedvét a rajzolástól, és hogyan lehet szívós munkával visszahozni.

A témához csak a zenekar nevében kapcsolódó Free Design Scarlet Tree című száma után rajzolós iPad-appokról beszélgettünk (többek között színezős, pontösszekötős, tanítós appokról, a Forge of Neonról meg a Meritum Paintről, de említettük az ArtKive gyerekrajz-archiváló jól eltalált reklámját is) Feri igen alapos kalauzolásával.

Mélyen egyetértettünk abban, hogy a gyerekek művészi tevékenységéhez rengeteget tud adni egy-egy kidolgozott múzeumpedagógiai program, ennek megfelelően immár sokadszor menesztettük a mennybe a Ludwig Múzeum családi délelőttjeit. Végezetül két művet, pontosabban egy életművet meg egy “foglalkoztatót” ismertettünk, Ed Emberley művészetpedagógiai tevékenységét, illetve Barabás Zsófi és Moizer Zsuzsa Mindenki tud rajzolniját.

Bár a podcast nem ad rá módot, de gyerekrajzos adás nem lehet meg illusztráció nélkül, záráskánt Bence büszkélkedett el Hugh Fearnley-Whittingstall citromos-dinoszauruszos piskótapudingjának ízes-rajzos újraértelmezésével.

Citromos piskótapuding