Tag Archive for app

#14 Tizennegyedik Aelita Andre adás

A Szülői értekezlet első monotematikus adásában kizárólag a rajzolásról beszélgettünk. A csodagyerek Aelita Andre és rajzolós appok, tud-e mindenki rajzolni és Ed Emberley, van-e értelme a múzeumpedagógiának és hogyan rajzoljunk citromos pudingot.

[powerpress]

Elérkezett az idő, hogy a Szülői értekezlet, Feri szép szavaival a “nem az információk, hanem a gondolatok műsora”, az internet rendelkezésére bocsássa első monotematikus adását, amiben kizárólag a gyerekkori rajzolásról beszélgettünk egy-egy palack Sebestyén Kadarka (Feriék), illetve Dúzsi Leányvár rozé (Andiék) mellett. A kiindulópont egy hatéves, orosz származású ausztrál csodagyerek, Aelita Andre (rosszindulatú podcasterek szerint erősen szülővezérelt) művészete, amiről szép dokumentumfilmek is készültek. Nem mondjuk meg, mire jutottunk, de az ifjú művésznő jó kiindulópontként szolgált egy hosszas csevejhez, amit Feri nyitott meg Feuer Márta klasszikus művének (A gyermekrajzok fejlődéslélektana) nagyszabású ismertetésével, amiben ez a poszt segítette. A szakirodalmak ütközete ennyivel nem ért véget, szóba került ez a – Susan Striker által inspirált – poszt is.

Személyes példákkal igazoltuk, hogy hogyan lehet egy pillanat alatt elvenni a gyerek kedvét a rajzolástól, és hogyan lehet szívós munkával visszahozni.

A témához csak a zenekar nevében kapcsolódó Free Design Scarlet Tree című száma után rajzolós iPad-appokról beszélgettünk (többek között színezős, pontösszekötős, tanítós appokról, a Forge of Neonról meg a Meritum Paintről, de említettük az ArtKive gyerekrajz-archiváló jól eltalált reklámját is) Feri igen alapos kalauzolásával.

Mélyen egyetértettünk abban, hogy a gyerekek művészi tevékenységéhez rengeteget tud adni egy-egy kidolgozott múzeumpedagógiai program, ennek megfelelően immár sokadszor menesztettük a mennybe a Ludwig Múzeum családi délelőttjeit. Végezetül két művet, pontosabban egy életművet meg egy “foglalkoztatót” ismertettünk, Ed Emberley művészetpedagógiai tevékenységét, illetve Barabás Zsófi és Moizer Zsuzsa Mindenki tud rajzolniját.

Bár a podcast nem ad rá módot, de gyerekrajzos adás nem lehet meg illusztráció nélkül, záráskánt Bence büszkélkedett el Hugh Fearnley-Whittingstall citromos-dinoszauruszos piskótapudingjának ízes-rajzos újraértelmezésével.

Citromos piskótapuding

#08 Nyolcadik virgácsfesztivál adás

Bezár a Vidámpark, viszont megnyílt az Átrium mozi, Mikulások barlangban és kisvasutakon, az Időkép lelkes alapítói, Palya Bea új lemeze, és hosszas csevej kedvenc geek-anyukánkról, Marissa Mayerről, a Yahoo vezéréről, valamint podcast-hallgatási gyorstalpaló.

[powerpress]

(Először is egy szolgálati közlemény: a Szülői értekezlet átköltözött a hétfő délelőtti-kora délutáni idősávba, ezentúl ilyentájt érkeznek az új adások. Hogy hogyan lehet ezeket kényelmesen meghallgatni, arról Feri tartott egy rövid kiképzést az adásban, ennek zanzája itt olvasható.)

Rögtön az adás elején kiderült, hogy Bencéék szeretőt tartanak, aki a kitűnő mátraaljai borász, Németh Attila Gábor 2006-os Concubinájában tárgyiasult, Feriék meg időnként nem vetik meg a polcvégre listázott vodkát sem. Így aztán emelkedett hangulatban csevegtünk arról, hogy a Vidámpark csak jövőre zár be, viszont az Átrium Film-Színház már megnyitott, és gyerekprogramok is lesznek. A < 19 Szabadfogásó Számítógép Verseny kapcsán kiderült, hogy Ferinek nem csak két gyereke van, hanem nagyon sok, és nagy öröm számára, ha ezek nagyra nőnek, mint például az egykor szintén ezen a versenyen indult Időkép és huszonéves alapítói.

Némileg elkeseredetten panaszoltuk fel, hogy lépten-nyomon Mikulásokba botlunk, de annak azért örülünk, ha ez a Szemlő-hegyi-barlangban vagy az ország különböző kisvasútjain történik. Külön öröm, hogy a december 9-i Zenehajót nem a Mikulás, hanem Hajós András vezeti.

A kütyü rovatban szó esett a podcasthallgatás eszközeiről (DriveCast, Pocket Casts), hanem arról is, hogy az egyik legnagyobb gyerekjáték-app gyártó, a Toca Boca ingyenessé tette Tailor Fairy Tales nevű játékát.

Mindig túllépjük az előre eltervezett adásidőt, ezért Palya Bea új lemezével-könyvével egy füst alatt letudtuk a zene-, a könyv- és a programajánlót. Így aztán elég időnk maradt arra, hogy kedvenc geeklányunkról, a hathetes újszülöttjével az egyik legnagyobb online vállalatot, a Yahoot igazgató Marissa Mayerről beszélgessünk, és megegyeztünk abban, hogy gyerekágyas topmenedzsernek lenni még akkor sem feltétlenül könnyű, ha van pénzed tizennyolc babysitterre, meg nem te teregeted az összekakált rugikat. És persze hosszasan elemeztük Mayer kisgazdai magasságokban szárnyaló jelmondatát: “Isten, család, Yahoo“.

#07 Hetedik bulváros adás

Jockey és az Angie-Brad-Jenny háromszög, hobbitfelvágott, hangszertapi és városi korcsolyázás, Baba bab könyvre és iPadre, gyerekjazz és a családi emlékfolyam kezelési kérdései  után még megemlítettük a Gangnam Style-t is: tiszta bulvár!

[powerpress]

(Kattints nyugodtan, új ablakba nyitnak a linkek, így nem hallgat el az adás akkor sem, ha nyomkodod az egered.)

Népszerűségünk növelése érdekében bulvártémák adásmenetbe illesztése mellett döntöttünk. Így történhetett, hogy rögvest a borrovat után Jockey Ewing halálával foglalkoztunk, majd szóba került a Brangelina házaspár is. Ezekhez a hírekhez remekül csúszott a hobbitfelvágott (érintve Pettson és Findusz szakácskönyvét), a hangszertapogató és a polgármester szemével hízlalt óbudai korcsolyapálya is. A korcsolyáról eszünkbe jutott egy remek koripálya-gyűjtő weboldal, majd megnyitottuk első gyermekirodalmi vitánkat Nyulász Péter Baba bab című mondókás könyvéről és az ennek alapjain született iOS mese-appról, amit hiába ekézett Feri vadul, a gyerekei azóta is szeretik. Zenészeti megszakításnak Bence egy gyerekjazzt választott, a Medeski, Martin & Wood formáció saját gyerekeinek összemuzsikált lemezét. Végül hosszan beszélgettünk arról, hogyan és minek képezzünk emlékfolyamot gyerekeinből gyerekeinknek. Ennek kapcsán felmerült Martha Stewart amerikai “barkácspápanő”, a Mosolyműhely rajzkönyvei, ami pedig most nem jutott eszembe, azt tessék kérvényezni kommentben.