Archive for Podcast

#35. Weöres Sándor mozdony adás

Cukorszirup a bodzaszörphöz, népesedési törvénycsomag, Weöres Sándor emlékév vadhajtásai, a Kutyatár eredete, felfutó gyerekkönyvpiac, melegházasság dalban, és az alkoholszagú nagybácsi versei.

Emlékmozdony (forrás: vaskarika.hu)

Emlékmozdony (forrás: vaskarika.hu)

  • Italozás: Béla és Bandi Másfél nevű fröccsbora, illetve Mojito, de megbeszéltük cukorszirup-receptjeinket és a házi készítésű bodzaszörp titkait.
  • Állítólag népesedési törvénycsomagot terjeszt be a nyáron a Fidesz, várhatóan rögtön azután, hogy az ország kikerül az EU túlzottdeficit-eljárása alól.
  • Száz éve (Ane-Feri páros ikreivel egy napon) születetett Weöres Sándor, akit egyebek mellett emlékévvel, emlékéremmel és “alkalmi feláras bélyegkisívvel“, vele felmatricázott emlékmozdonnyal ünnepelnek, s egyik emléktáblája avatása során derült ki az is, hogyan keletkezett a Kutyatár című verse.
  • A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete statisztikái szerint miközben a könyvpiac egésze csökkent, a gyerekkönyvkiadás az utóbbi tíz évben a duplájára növekedett.
  • Rufus Wainwrightnak zűrös élete volt és van, ezen a héten tőle hallgattunk meg a Montauk című számot.
  • Shel Silverstein verseskötetét, melynek címe Shelby bácsi állatkertje, Varró Dani fordította, mi pedig körülrajongtuk.

#34. Apák Spagettipántos Napja adás

Gintonik a malária ellen, Kaidence Donda az amerikai média ellen, kampány a tiniterhesség ellen, magzatmozgás apák ellen, apák a sütik ellen, Múzeumok éjszakája a lufihajtogató bohóc ellen, Tarzan a zsebed ellen, bónusznak három technológiai megoldás a józan ész ellen.

spagettipántos apa

spagettipántos apa

#33. Gátvédelem adás

Winecaching és Fröccs-app, modellek és a mamájuk, Batman és Superman, anorexia és a szépen evés, bedobozolt finn újszülöttek és legázolható lepkék, valamint egy csomó szexis retróénekesnő.

Batman vagy Superman?

Batman vagy Superman?

#32. Zsomboly Táró adás

Borostás pelenkás, nyalókátlanított gyerekek, zsomboly és táró féláron, tabletmese, hülyén néző katicák, mindenki táncol, csana-bréking, kötelező beiskoláztatás és az alacsony osztálylétszám téves előnye.

Jill Greenberg síró gyerekei

Jill Greenberg síró gyerekei

#31. Kezdőknek adás

Denise Richards alienölő ma öt gyereket dajkál, Kim Kardashiannak pedig feszes a hasa, valamint a családi kedvezmények nem közismertek, az iskolarendőrség nem érthető, az Érzékek ösvénye nem japán pornó, a The Doors lemez nem Strange Voices és kórházban szülni nem mindig nagy buli.

Celebanyu

Celebanyu

#30. Hűvös nyugalom adás

Lambériás vedéglátás és szigeti veszedelem, csana-para fél-bréking, anyás és önveszélyes hatévesek, felfelé törekvő és lefelé zuhanó ikrek, Skwype és Google Now, Weöres Sándor

A felsőtárkányi labdarúgó-csapat száradó mezei

A felsőtárkányi labdarúgócsapat száradó mezei

#29. Huszonkilencedik Tyúkok magazin adás

Pisicsirip, Alkonyat ihlette keresztnevek, semleges nem a svédben, előre formattált csecsemők, Amorf Lovagok, interaktív tanösvény és új gyerekmagazin.

Semleges nem

Semleges nem

  • Borok: Konyári Lollipop 2012 gyöngyözőbor és noname fröccs
  • Bemutatjuk a Huggies Brazil twitterezős pelenkáját. De mi nem kérünk ilyet.
  • 2012 legnépszerűbb amerikai keresztnevei: úgy tűnik, tavaly az Alkonyat-sorozat dominálta a névadási kedvet.
  • Svédország polgárai azon fáradoznak, hogy a nemek egyenlő megítélésén túl elérjék a nem-semlegesség szerintük üdvözítő állapotát. A gender-neutralism irányába mutató cselekedetek között a nyelvtani semleges nemű névmás bevezetése a legkevesebb… A témát a Mandiner blog is tárgyalta, amin Bence igencsak felháborodott, valamint megemlítette a stockholmi Egália nemsemleges óvódát.
  • Feri, köszönhetően Anetta fejlődéslélektani tanulmányainak, rácsodálkozott a temperamentum-elméletre, miszerint a csecsemők eleve valamilyen habitussal születnek, amit nem a szüleiktől örökölnek – azaz nem rajtad múlik, mennyire kezelhető a csecsemőd.
  • Zenélt az Amorf Lovagok, Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs gyerekzenekara, akik éppen most tették ingyen letölthetővé Tócsarobbantó című albumukat.
  • Programajánló: Május 10-én adták át a budapesti interaktív tanösvényt, a Ferenc-hegyen található Érzékek ösvényét, ahol egy letölthető mesét követve érdemes barangolni.
  • Könyvajánló helyett: megjelent az Anya & Apa című, gyereknevelésről szóló magazin első száma, amivel kapcsolatban voltak formai kifogásaink és a tartalmi megítéléséről is megoszlottak a vélemények, de megvásárlásra egyértelműen ajánlottuk!

#28. Huszonnyolcadik Törvénytervezők adás

Tanulható a nyelvpöndörítés, meztelen kertészkedés, atomrajzfilm, kötelező Terror Háza, új közétkeztetési rendelet, böngészés amerikaiul, óratanítás, Belga, Rajzfilmünnep,  Földi űrutazás és repülés, Első Larousse.

óratanítás egy mutatóval

óratanítás egy mutatóval

  • Iszákosság: IKON Cabernet-Merlot-Shiraz Rozé 2012 és Velkopopovický Kozel sör
  • John H. McDonald cikke az örökléstannal kapcsolatos tévhitekről, például hogy a nyelvpöndörítés öröklött képesség. Nem az.
  • Május 4-én volt a Meztelen Kertészkedés Világnapja. Remek kis világnap, az apropóján lehet beszélni a gyermeki szégyenérzek kialakulásáról.
  • Stop-motion rajzfilm atomokból összeállított képekből, avagy ezzel játszanak az atomtudósok az IBM-nél.
  • Három KDNP-s képviselő a Nemzeti Alaptanterv részévé tenné felsősök számára a Terror Háza meglátogatását, mert szerintük a társadalom joggal várja el tőlük, hogy segítsenek “helyesen” értelmezni a diktatúra fogalmát az otthon megtévesztett gyerekeknek.
  • Bence hajlandó lenne elolvasni az új közétkeztetési rendelet tervezetét és erre biztatja a hallgatóságot is: május 10-ig még lehet véleményezni!
  • Heti heuréka 1: létezik olyan böngészőkiegészítő (Media Hint), amivel amerikainak láttathatjuk magunkat, s így hozzáférünk az európaiak vagy akár a magyarok elől elzárt webes szolgáltatásokhoz is!
  • Heti heuréka 2: A gyerekek sokszor akkor is értelmeset beszélnek, amikor ez elsőre kicsit sem hangzik annak.
  • A zenei pihenőt a Belga szolgáltatta Ovi című számával.
  • Május 12-én Országos Rajzfilmünnep 37 településen, itt a program.
  • Május 3-tól ismét látogatható a Közlekedési Múzeum repülési és űrhajózási gyűjteménye (Földi űrutazás és repülés) a Petőfi Csarnok emeleti részén.
  • Könyvajánló: Első Larousse sorozat.

Bónuszvideó: Feri igenis tud cipőt kötni, itt a bizonyíték!

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=9C33YggDrFU]

#27. Huszonhetedik Ásítós adás

Várandós celebrangsor és babakocsifigyelő, túlféltésből zaklatás, internettudatossági tananyag, a népszámlálás és az Alaptörvény családfogalma, Anyák napja, magzatbábú, Titi a parkban és Trapiti.

3D magzatprint

3D magzatprint

#26. Huszonhatodik Köszönjük Bélák adás

Bortársaság és mojito, terápiás podcastolás, rezes orrú kismamák, ingyenes Dévény-tájékoztató, gyerekboldogság földrajzi alapon, Pagony-újság, táborvásár, kullancsok, maláji tigris, online bevásárlólisták és Vekerdy Tamás.

[powerpress]

Az immár fél évnél is régebbi műsor jelen adása irgalmatlanul hosszúra, ám igencsak felszabadultra sikeredett. Alcímként fontolgattuk az “igyál velünk” felszólítást is.

alchohol unit

alcohol unit